Ugrás a tartalomra

Azeri vagy svájci rivális vár a Ferencvárosra a BL-ben

Létrehozva
Az azeri Qarabag vagy a svájci FC Zürich lesz az ellenfele Ferencváros labdarúgócsapatának a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, ha a magyar bajnok a második körben túljut a Slovan Bratislava együttesén.

Az európai szövetség (UEFA) honlapján közvetített hétfői sorsoláson az is kiderült, hogy a következő fordulóban az FTC idegenben kezdi a párharcot, és a visszavágót játssza otthon - tudatta az MTI.

Az FTC a selejtező második körében előbb szerdán a Groupama Arénában fogadja a Slovant, majd jövő szerdán Pozsonyban lép pályára a visszavágón.

Ha a második körös párharcban alulmarad a Ferencváros, akkor az Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában folytatja a küzdelmeket.

A BL-ben a főtáblára jutáshoz négy párharcot kell sikerrel venni, a magyar bajnok ebből eddig egyet nyert meg. A harmadik kör mérkőzéseit augusztus 2-án és 3-án, valamint augusztus 9-én rendezik.

A Bajnokok Ligája döntőjére Isztambulban kerül sor jövő június 10-én.

A BL-selejtező harmadik fordulójának párosítása:

Bajnokok ága:

Qarabag (azeri)/FC Zürich (svájci)-FERENCVÁROS/Slovan Bratislava (szlovák)
Makkabi Haifa (izraeli)/Olimpiakosz (görög)-Apollon Limassol (ciprusi)
Ludogorec (bolgár)/Shamrock Rovers (ír)-Dinamo Zagreb (horvát)/Skupi (északmacedón)
NK Maribor (szlovén)/Sheriff Tiraspol (moldovai)-HJK Helsinki (finn)/Viktoria Plzen (cseh)
Linfield (északír) / Bodö/Glimt (norvég)-Zalgiris (litván)/Malmö (svéd)
Crvena zvezda (szerb)-Pjunik Jereván (örmény)/Dudelange (luxemburgi)

Nem bajnokok ága:

AS Monaco (francia)-PSV Eindhoven (holland)
Dinamo Kijev (ukrán)/Fenerbahce (török)-Sturm Graz (osztrák)
Union Saint-Gilloise (belga)-Rangers FC (skót)
Benfica (portugál)-Midtjylland (dán)/AEK Larnaca (ciprusi)

Ez is érdekelhet

Miskolci születésű fiatalember lett az országos nyílt sakkbajnok
SportMiskolcBelföld
A miskolci születésű Korpa Bence veretlenül lett 2026 nyílt magyar bajnoka, a nagykanizsai sakk egyesület fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Kanizsa Openen a Kanizsa Arénában, amely egyben nyílt Magyar Bajnokságként hirdettek meg augusztus végén.
Ötödik lett Montenegróban
SportMiskolcVilág
Cselgáncs: Podgorica adott otthont a juniorok hétvégén rendezett Európa-bajnokságának.
Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.