Ugrás a tartalomra

Sztankovics Anna történelmet írt az Európai Egyetemi Játékokon

Létrehozva
Megszerezte ugyanis a Miskolci Egyetem első aranyérmét a felsőoktatási intézmények számára kiírt nemzetközi versenyen.

Már javában tart a lengyelországi Lodz-ban az Európai Egyetemi Játékok, ahol egy éremnek már örülhettek a miskolciak: A 21 éves Czerlau Jennifer a +63 kg-os súlycsoportban 26 induló közül kiharcolta a bronzérmet dzsúdóban hétfőn.

Szerdán aztán a szintén a Miskolci Egyetem színeit képviselő Sztankovics Anna megszerezte a tanintézet első aranyérmét a felsőoktatási intézmények részére megrendezett nemzetközi versenyek tekintetében: a Szollár Gergő által felkészített úszó az 50 méteres gyorson utasította maga mögé a mezőnyt. A bronzérem is egy magyar sportolónak, a TF színeiben versenyző Olle Beatrix Mónikának jutott.

Kép
Sztankovics Anna (középen) a dobogó legfelső fokán. | Fotó: Miskolci Egyetem/Borhi Mihály

Anna rajthoz állt az 50 méteres mellúszásban is, ahol a dobogó harmadik fokát sikerült kiharcolnia. Ennek a számnak a döntőjében helyet követelt magának a szintén a Miskolci Egyetem színeit képviselő - Pásztor Róbert edzéseit látogató - Vécsei Réka is, aki az előkelő ötödik pozíciót érdemelte ki.

Eredmények:

50 m gyors: 1. Sztankovics Anna (magyar, Miskolci Egyetem) 25.96 mp, 2. Amel Melih (francia, University of Lyon)26.07, 3. Olle Beatrix Mónika (magyar, Testnevelési Egyetem) 26.42

50 m mell: 1. Gulsen Beste Samanci (török, Yeditepe University) 32.07, 2. Agne Seleikaite (litván, Lithuanian University of Health Sciences) 32.21, 3. Sztankovics Anna (magyar, Miskolci Egyetem) 33.04, …5. Vécsei Réka (magyar, Miskolci Egyetem) 3.59.

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.