Ugrás a tartalomra

Kölcsönbe érkezik Diósgyőrbe Radics Márton

Létrehozva
Sokat futó, nagy munkabírású 20 éves védekező középpályást vett kölcsön a DVTK Felcsútról, aki fiatal kora ellenére közel félszáz találkozón játszott az NB I.-ben, és ünnepelt már élvonalbeli feljutást is. Radics Márton egy évre érkezik a Puskás Akadémiától, tovább növelve Dragan Vukmir választási lehetőségét a védelem előtti posztokon - írja a dvtk.eu.
Kép
Fotó: DVTK

- Több klub is érdeklődött irántam a nyári átigazolási szezonban, akik közül a DVTK tervei tetszettek a legjobban, hiszen itt egyértelmű cél a feljutás - mondta Radics Márton. - A klubhoz hasonlóan nekem is az élvonal a célom, akár azt is el tudom képzelni, hogy a gyirmóti időszakhoz hasonlóan feljutunk, majd még egy élvonalbeli évre maradok, de ne szaladjunk ennyire előre! Hegedűs Jánossal és Bokros Szilárddal is játszottam korábban együtt, illetve amikor Felcsúton felkerültem az első csapathoz, akkor Branislav Danilović védte a kaput. Beszéltem velük, és mind azt mondták, hogy a csapat nagyon sikerorientált, az edzéseken komoly munka folyik, és a szurkolókat mindenki egyenként kiemelte: ha igazi futballistának akarom érezni magam, akkor mindenképpen ezt a klubot válasszam. Mindezt mérlegelve fogadtam el végül a DVTK szerződésajánlatát.

Radics Márton Ménfőcsanakon kezdett focizni, majd a Győri ETO akadémiáján folytatta, ahonnan 2018-ban a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia vitte el. A következő nyáron már az OTP Bank Ligában is bemutatkozott, és összesen 18 meccsen játszott felcsúti színekben az élvonalban. 2021 tavaszán kölcsönben Gyirmóton játszott, és feljutást ünnepelt. Az élvonalban pedig alapemberként 27 találkozón lépett pályára az előző idényben. A kölcsön lejárta után az idei bajnokságban mindkétszer leült a felcsúti kispadra, de játéklehetőséget nem kapott.

Minden ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatot elvégeztek Radics Mártonon, majd aláírta a szerződését, és csatlakozott is új társaihoz. Radics Márton névjegye a klub hivatalos oldalán elérhető.

Ez is érdekelhet

Már az országos címért versenyeznek
SportBelföldOktatás
A Magyar Diáksport Szövetség és a K&H Bank közös akciója keretében idén is meghirdették Az év kedvenc tesitanára elnevezésű szavazást.
Éremátadó ünnepséget tartanak
SportMiskolcBelföld
Miskolcra várják a klubok és szakosztályok képviselőit.
Fényi-bravúr: csúcs 4x800-on
SportMiskolcBelföld
A napokban egymást követték a diákolimpiai versenyek döntői.
Lövei Dávid a Maciknál marad
SportMiskolc
A DVTK Jegesmedvék szerződést hosszabbított saját nevelésű csatárával.