Ugrás a tartalomra

Hat év után újra Nyitva van a pálya

Létrehozva
Az amigeleken.hu egy igazi csemegét kínál a diósgyőri kosárlabdázás szerelmeseinek. A 2017-ben indult Nyitva van a pálya – Történetek a DVTK legendás évtizedeiből című beszélgetéssorozat a diósgyőri kosárlabda öt ikonikus alakjával folytatódik. 

A „Diósgyőri kosárlabdázás hőskora” című beszélgetésre meghívott vendégek: Dr. Boros Árpád a klub egykori elnöke, Király Sándor egykori vezetőedző és három egykori közönség-kedvenc, Áronné Katalin, Medgyesi Judit és Winter Ilona.

Az esemény helyszíne: Miskolc Polgármesteri Hivatal Városház tér 8. alatti Házasságkötő-Díszterme, időpontja: 2023. március 22. szerda 17 óra.

Az amigeleken.hu a Herman Ottó Múzeummal és az Észak-Keleti Átjáró Egyesülettel közösen 2017-ben hívta életre a Nyitva van a pálya – Történetek a DVTK legendás évtizedeiből című beszélgetéssorozatot a Herman Ottó Múzeum Papszer-i kiállítóépületében - írja közleményében a városháza.

Az akkori beszélgetések témája a labdarúgás volt, meghívottjai a DVTK legendás labdarúgói voltak. Az első beszélgetésnek Salamon József és Tatár György volt a vendége, majd az elfeledett generáció tagjai következtek, Sikora Ferenc, Vass László, Kovács Mustos István és Kovács Pál. A harmadikon görög napot tartottunk, ott volt Teodoru Borisz, az édesapja Szotirisz és Oláh Ferenc is. A negyediket az Észak-Keleti Átjáró Egyesület képviselője, Balogh Attila tartotta, ezen a DVTK induló történetét ismerhették meg az érdeklődők. Aztán mintegy ráadásként, bónuszként következtek a kapuslegendák, Tamás Gyula, Szabó László és Veréb György.

A Múzeum Papszer-i épülete bezárt, így a beszélgetéssorozat Miskolc Polgármesteri Hivatalának Házasságkötő-Dísztermében folytatódik. 

A „Diósgyőri kosárlabdázás hőskora” című beszélgetést Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város Polgármestere nyitja meg.

A részvétel ingyenes, de előregisztrációhoz kötött.

Regisztrálni az info@amigeleken.hu e-mail címen vagy a 30 2283471-es telefonszámon lehet.

Ez is érdekelhet

Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.
Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.