Ugrás a tartalomra

A Bükk védelmében pattant bicajra Bartha György

Létrehozva
Az erdők és az élővizek védelmére, valamint a miskolci kerékpárutak használatára hívta fel a figyelmet Bartha György önkormányzati képviselő keddi sajtótájékoztatóján. Tette mindezt a szeptember 26-án esedékes „tiszta erdők napján”. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Ahogy arra a Velünk a Város önkormányzati képviselője rámutatott: e napot nagyon kevesen tartják csupán számon, azonban nekünk, miskolciaknak – vélekedett – fontos kellene, hogy legyen.

– Miskolc jó része a Bükk ölében fekszik. Magam is nagyon sokat szoktam azért tenni, hogy ne csak az erdők, hanem az élővizek is tiszták legyenek – fogalmazott stábunknak Bartha György, aki saját választókörzetéből tekert át a júliusban átadott erdei kerékpárutat megcélozva. 

Mint arra a képviselő is kitért, s melyről korábban lapunk is beszámolt: a Mexikó-völgyet a komlóstetői Vörösbérc utcával összekötő új szakasz kétszáz méteren megerősített pályaszerkezettel, s mintegy ezerkétszáz méteren normál pályaszerkezettel létesült. Jelenleg pedig folyamatban van a Miskolcot Mályival összekötő szakasz építése, amely két kilométer hosszúságban és három méteres szélességben idén készülhet el.

Kép

Az MSZP-s várospolitikus azt kérte a miskolciaktól, hogy használják ki azokat a lehetőségeket, amelyeket a város környezetvédelmi beruházásként teremtett meg számukra. A képviselő felidézte még azt a márciusi takarítást is, amikor százötven önkéntes tisztította meg a Szinvát teljes hosszában. 

– Vigyázzunk erdőinkre és folyóvizeinkre! Azt szeretném kérni a miskolciaktól, hogy használják a kerékpárutakat, és éljenek azokkal a lehetőségekkel, amit Miskolc városa ebben a ciklusban környezetvédelmi beruházásként megteremtett – hangzott el Bartha Györgytől, aki végezetül emlékeztetett: a város a kerékpárutak fejlesztésének második ütemére több mint száznyolcvan millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást kapott az Európai Uniótól.

Ez is érdekelhet

Miskolci születésű fiatalember lett az országos nyílt sakkbajnok
SportMiskolcBelföld
A miskolci születésű Korpa Bence veretlenül lett 2026 nyílt magyar bajnoka, a nagykanizsai sakk egyesület fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Kanizsa Openen a Kanizsa Arénában, amely egyben nyílt Magyar Bajnokságként hirdettek meg augusztus végén.
Ötödik lett Montenegróban
SportMiskolcVilág
Cselgáncs: Podgorica adott otthont a juniorok hétvégén rendezett Európa-bajnokságának.
Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.