Ugrás a tartalomra

Őket kérdezhetik a hokikedvelők

Létrehozva
Szombaton 16 órától rendezik a DVTK Jegesmedvék hagyományos szezonnyitó találkozóját.
Kép
vas_janos_dvtk_jegesmedvek.jpg
A volt sokszoros válogatott Vas János másodedzőként első felnőtt idényét kezdi. Fotó: magánarchívum

A II-es jégcsarnok és a Népkerti Sportegészségügyi Centrum közötti területen sorra kerülő eseményen az Erste ligában szereplő csapat valamennyi tagja jelen lesz.

A várhatóan szép számú szurkoló vendégseregnek Egri István klubelnök, Láda Balázs vezetőedző, Vas János másodedző, Sajó Márton csapatvezető, valamint Marosi Tamás marketing menedzser számol be a gárda felkészüléséről, az idény terveiről, majd egyesével bemutatkoznak a keret tagjai.

Az érdeklődők bárkihez kérdést intézhetnek, az érintett pedig nyomban válaszolni fog.

Címkék

Ez is érdekelhet

Miskolci születésű fiatalember lett az országos nyílt sakkbajnok
SportMiskolcBelföld
A miskolci születésű Korpa Bence veretlenül lett 2026 nyílt magyar bajnoka, a nagykanizsai sakk egyesület fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Kanizsa Openen a Kanizsa Arénában, amely egyben nyílt Magyar Bajnokságként hirdettek meg augusztus végén.
Ötödik lett Montenegróban
SportMiskolcVilág
Cselgáncs: Podgorica adott otthont a juniorok hétvégén rendezett Európa-bajnokságának.
Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.