Ugrás a tartalomra

Fociznak a futballbírók

Létrehozva
Tavasz után újra találkoznak a szomszédos síposok és asszisztensek.
Kép
jatekvezetok-focimeccse.jpg
Tavasszal Újfehértón futballoztak egymás ellen Fotó: magánarchívum

„Szeptember 19-én, pénteken 16 órától a Sajószögedi KTK sportpályáján mérkőzünk meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei dirigensekkel – újságolta Friedl Csaba, a miskolci székhelyű Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Nagypályás Labdarúgó Játékvezetők Sportegyesületének elnöke. – Kétszer negyvenöt perces csatánk lesz, úgy, mint korábban. Szomszédos kollégáinkkal már több évre nyúlik vissza a kapcsolatunk, tagjaink egymás bajnoki mérkőzésein is működnek. Tavasszal Szabolcsban jártunk, vendéglátásukat pedig most viszonozzuk. A mérkőzésen elsősorban a vármegyei kerettagjaink szerepelnek, az NB-sek az esetleges sérülések miatt nem játszhatnak, nézőként, szurkolóként azonban reméljük, hogy jelen lesznek.”
 

Címkék

Ez is érdekelhet

Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.
MEAFC Peka Bau - DEAC
Simán nyertek a miskolciak
Sport
A bajnoki nyitányon magabiztosan diadalmaskodott az egyetemeik élvonalbeli férfi röplabdacsapata.