A kerékpáros klubot Somogyi László hívta életre azzal a céllal, hogy az egykori versenyző és szövetségi elnök édesapja, Somogyi József emlékét ápolja.
– Mindig tiszteltem a hagyományokat, az elődeim által elért eredményeket és a napokban visszatekintünk a dicső múltra és a sikeres jelenünkre – közölte az MRCC egyesületi menedzsere.
A sárga-kék színekben szereplő miskolciak az idén számtalan hazai eseményen álltak rajthoz, szeptemberben pedig megrendezték a Bükk Kupát, amelyre több százan érkeztek vármegyénk székhelyére. A sportvezetőtől megtudtuk, hogy november 15-én, szombaton 10 órától a Csanyik-völgy határában lévő Szeleta Park Látogató Központban adnak számot az elmúlt évtizedükről és jövő évi terveikről is beszámolnak majd.
Tíz esztendőhöz értek a drótszamarasok
Ez is érdekelhet
Nigéria ellen javítottak
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.