Ugrás a tartalomra

Díjeső a Nemzeti Versenysport Szövetség gáláján

Létrehozva
A budapesti Marriott Hotel báltermében mintegy kétszázötvenen ünnepelték tavalyi sikereiket.
Kép
Nemzeti Versenysport Szövetség gálája, Mészáros János.  Fotó: magánarchívum
Mészáros János méltatta a nem olimpiai sportágak és versenyzők tavaly elért sikereit. Fotó: magánarchívum

A 2025-ös esztendő sűrű volt az NVESZ számára, amely teljes egészében az augusztusi csengtui Világjátékok körül forgott, közölte a pénteken délutáni eseményen dr. Mészáros János, a szervezet elnöke. A civilben miskolci ügyvéd kiemelte: sportolóink huszonnégy érmet gyűjtöttek, ezzel a nemzetek közötti nem hivatalos versenyben az előkelő hetedik helyre kerültek. A Magyar Karate Szövetséget is irányító tekintélyes sportvezető hangsúlyozta, hogy nem olimpiai műfajokból egy-egy női és férfit ismertek el, a legkiválóbbakra a szövetségek tettek javaslatot.

Az Év Sportolói Díjátadó Gálaünnepségen ott volt José Perurena, a Nemzetközi Világjátékok Szövetségének elnöke, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság örökös tagja, a Nemzet Sportolója és Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is. Utóbbi kiemelte: amikor 2021-ben találkozott dr. Mészáros Jánossal, még csak 376 millió forint volt a NVESZ költségvetése, amely azóta 2 milliárd forintra nőtt. Köszöntötte a szervezetet Fábián László öttusázó olimpiai bajnok, a MOB főtitkára, majd csaknem két óráig tartott a kiválóságok köszöntése. (A díjazottak listáját később közöljük – a szerk.)

Ez is érdekelhet

Pillanatkép a tavalyi tornáról. Fotó: magánarchívum
A körcsarnokban játszanak
SportMiskolcSzabadidő
Kosárlabda: június 14-én, vasárnap Miskolcon tartják az immáron kilencedik Lions Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 3x3-as bajnokságot.
A Brazília fővárosában rendezett viadal eredményhirdetése: a dobogó harmadik fokán jobbról a második Szinay Csaba. Fotó: magánarchívum
Pillanatképek Brazíliavárosból: dobogóra állhatott a DVTK-s Szinay Csaba
SportMiskolcVilág
Birkózás: miskolci sportolók ritkán versenyeznek Dél-Amerikában.
Béres Dávid (jobbról a második) szerencsésnek tartja magát. Fotó: MDSZ
A munkája a hobbija
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolci pedagógus is bekerült Az év kedvenc tesitanára vármegyei díjazottainak csoportjába.
Guzi Blanka diadalmaskodott Budapesten. Fotó: magánarchívum
Szenzációs siker! Guzi Blanka világkupa győztes
SportMiskolcVilág
Öttusa: a DVTK kiválósága nyerte a budapesti BOK-csarnokban rendezett viadalt.