Sport
Fontos győzelmet aratott hazai pályán a DVTK
A Merkantil Bank Liga 14. fordulójában hétfő este játszott a DVTK a Haladás ellen.
Megilletődötten kezdték a bajnokságot
A Női Röplabda Extraliga 3. fordulójában a DVTK a balatonfüredi Szent Benedek RA együttesét látta vendégül hétfő délután.
Visszatérne Barcelonába Messi
Lionel Messi kijelentette, hogy labdarúgó-pályafutása után örömmel visszatérne Barcelonába, hogy korábbi csapatánál dolgozhasson.
Dél-afrikai versenyzők is indulnak a Kassa-Miskolc Ultramaratonon
A pandémia miatti háromszori halasztás után, november 6-án ismét megrendezik a Kassa-Miskolc Ultramarathon futóversenyt, melyre kétszer annyian jelentkeztek, mint legutóbb, két évvel ezelőtt.
Sikeres évet zárt az MRCC
A Miskolc Road Cycling Club csapata az országos amatőr bajnokságban harmadik helyezett lett és még ennél is nagyobb büszkeségük Felipe Miranda, aki 2021-ben Magyarország amatőr országos bajnoka lett. Szezonzárót tartottak szombaton a Digép Ipari Parkban.
Szinte minden negyedet elvittek a miskolciak
Az UVSE elleni, szombati mérkőzést, ami az idei első bajnoki volt, a Miskolc Televízióban élőben követhették, akik nem tudtak kilátogatni a Kemény Dénes Városi Sportuszodába.
Képernyőn az MVLC
Ismét képernyőn a Miskolci Vízilabda Club! A pólósok több bajnoki mérkőzését is élőben követhetik a Miskolc Televízióban.
A Kazincbarcika jutott tovább a tizenhat közé
A harmadosztályú Kazincbarcika 3-2-re legyőzte csütörtökön az NB II-ben szereplő Diósgyőrt a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában.
Sorozatban tizedszer kaptak ki a Jegesmedvék
Az elmúlt három idényt a szlovák élvonalban töltő DVTK sorozatban tizedik mérkőzését vesztette el a jégkorong Erste Ligában.
Miskolcon ösztöndíjjal is támogatják a fiatal tehetségeket
Folytatódik a DVTK Ösztöndíj program, ami idén – a klub felkérésére – a város és sikeres helyi vállalkozások támogatásával egészült ki.
Ankarában nem sikerült a győzelem
Az Európa Kupa 3. fordulójában a DVTK női kosárlabda csapata a török fővárosba utazott, hogy az F-csoport másik még veretlen együttese, az Orman Gençlik ellen lépjen pályára szerdán.
Tucatnyi Toldi vív meg egymással Miskolcon
Miskolcra hozza a világ legerősebb „natúr” (értsd: teljesítményfokozókat nem használó) versenyzőit Magyarország örökös Toldi-bajnoka, Fekete László.
Európa-bajnoki és világbajnoki ezüstérem is született a hétvégén
A HELL Fight Club két versenyzője, Mezei Petra és Koncz Attila egyaránt ezüstérmet ünnepelhetett a hétvége folyamán.
Fontos találkozón maradt alul az MVLC
6-9 arányú vereséget szenvedtek otthon a miskolci vízilabdások a férfi OB I 4. fordulójában.
Rali: Hadik András lett a magyar bajnok
A miskolci születésű pilóta számára a taktikus versenyzés hozta meg az eredményét a Rally Hungaryn.
Itthon győztek a DVTK kosaras lányai
A Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 6. fordulójában immár bajnoki mérkőzést rendeztek a DVTK Arénában. Az első félidőben megszerzett előnyével a fordulás után jól gazdálkodott a DVTK, így megérdemelten győzött 62-56-ra a TFSE-MTK ellen.
Sorozatban kilencedszer kaptak ki a Jegesmacik
A jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján a forduló előtt még sereghajtó Titánoktól kaptak ki 5-1-re. A vendég fehérvári együttes a szezonban először diadalmaskodott alapjátékidőben, azaz három pontot érően.
Tiszakécskén győzött a DVTK
A Merkantil Bank Liga 13. fordulójában Tiszakécskén játszott a DVTK. Jól kezdte a találkozót a csapat, Horváth Zoltán már a 3. percben büntetőt harcolt ki, amit értékesített is. A folytatásban a hazaiak próbáltak egyenlíteni, ők is kiharcoltak egy büntetőt, de értékesíteni nem tudták. A második félidőben is támadtak a hazaiak, de egy nagyszerűen végigvitt gyors ellentámadásból Molnár Gábor fejesével megduplázta előnyét a DVTK. A hajrában még szépítettek a hazaiak, de a DVTK újabb három pontot szerzett.
Jól sikerült a csarnokavató, nyert a DVTK az Európa Kupában
Az Európa Kupa 2. fordulójában az orosz Nika Syktyvkar együttesét fogadta a DVTK kosárlabda csapata. Bár az orosz gárda végig szívósan küzdött, a DVTK ezen a napon ellentmondást nem tűrő játékkal jelezte, hogy csakis az ő győzelmével érhet véget az új aréna avató mérkőzése. DVTK - Nika Syktyvkar 65-58.
Kiszurkolták a kisbuszt a Szimbiózisnak
Sikeres volt a Diósgyőri Szervezett Szurkolói Csoportok, valamint a Diósgyőr Szurkolók Közösségének adománygyűjtő akciója, így a Szimbiózis Alapítvány Támogató Szolgálata lecserélheti kiöregedett kisbuszát.