Ugrás a tartalomra

„Érted énekelek” – a zene erejével a koronavírus ellen

Létrehozva
A miskolci Szécsi Viktória és Mihula Vihajlo Az LGT együttes örök klasszikusát dolgozta át, hogy ezzel biztassa, s erőt adjon a koronavírus elleni küzdelemben a frontvonalon küzdő egészségügyi dolgozóknak, mentőknek, orvosoknak, ápolóknak, asszisztenseknek. És egyúttal mindenkitől azt kérik: maradjunk otthon!

Viki a minap.hu érdeklődésére elmondta: az LGT nagysikerű slágerét Misával (Vihula Mihajlo gitárművész) nagyon kedvelik, egyébként is a repertoárjuk része.

– Úgy éreztük, ebben a helyzetben előadóművészként e sokak által ismert dal feldolgozásával, a zene erejével szeretnénk felhívni a figyelmet a koronavírus elleni küzdelemben résztvevők példaértékű munkájára. Arra, hogy önzetlenül, saját egészségük kockáztatásával is segítenek a nap minden pillanatában. Valamint ezzel szeretnénk nekik megköszönni csodálatos kitartásukat, emberfeletti teljesítményüket – fogalmazott az énekesnő.

Külön öröm és büszkeség számunkra, hogy az LGT sláger szövegének átdolgozásában oroszlánrészt vállalt M-Kiss Judit kollégánk.

Viki, Misa, Judit, köszönjük nektek!

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.