Ugrás a tartalomra

Mi lesz a már befizetett nyári utakkal?

Létrehozva
Az utazási irodák szakmai szövetsége az Európában több helyen bevezetett voucheres megoldás jogszabályba foglalását szorgalmazza a nagy veszteségek és a csődök elkerülésére.

Szinte teljesíthetetlen feladat elé állítja az utazási irodákat a koronavírus-járvány miatt veszélybe került utak árának visszafizetése, hiszen ennek a pénznek a jó részét már ők maguk is továbbutalták a légitársaságoknak és a szállásadóknak. Miután pedig az érintett iparágak szereplői is rendkívül súlyos problémákkal küzdenek, hallani sem akarnak az előlegek visszautalásáról. Ismert ugyanis, hogy a járvány miatt lényegében leállt a turizmus, és egyelőre megjósolhatatlan, mikor indulhatnak újra az utazások – írja az Origo.

Mindez azért is érzékenyen érinti az utazási irodákat, mert a nyári utakra az elmúlt éveknél is erősebb volt a first minute foglalási szezon, és az utazások zöme most veszélybe került.

Kép
Az 1345-ben épült, Arno fölött átívelő Ponte Vecchio, Firenze legrégebbi és a világ egyik leghíresebb hídja

Ugyanezzel a visszafizetési gonddal küzd a világ minden országának turisztikai ipara. Máris több európai országban (Franciaország, Olaszország, Görögország, Belgium, Litvánia) úgy módosították az utazásszervezésre vonatkozó jogszabályokat – vagy éppen zajlik a módosítások kodifikációja –, hogy lehetővé tették az utazási irodáknak a járvány idején lemondott foglalások ellenértékét a járvány utáni időszakban (általában egy év alatt) leutazható voucherrel visszatéríteni. A Világgazdaság információi szerint hasonlót kezdeményezett a Magyar Utazási Irodák Szövetsége is a kormánynál.

Az említett országokban a módosítást nem pusztán az utazási irodák, szállodák vagy légitársaságok támogatására hozták meg, hanem azért is, mert az utazási irodák tömegének fizetésképtelensége a pénzügyi rendszernek is érzékeny veszteséget okozna.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.