Ugrás a tartalomra

Újra lehet kisebb koncerteket tartani

Létrehozva
A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszűnéséről szóló kormányrendeletben sok egyéb intézkedés mellett szó van a „zenés, táncos rendezvényekről” is.

E szerint a zárt vagy a nem zárt helyen tartott zenés, táncos rendezvény – függetlenül annak nyilvános vagy nem nyilvános, valamint alkalmi vagy rendszeres jellegétől – abban az esetben tartható meg, ha a rendezvény helyszínén a jelenlévők létszáma (beleértve az ott foglalkoztatott személyeket) egy időben nem haladja meg az 500 főt.

A korlátozások enyhítésével korábban még csak azt engedélyezték, hogy vendéglátóhelyeken szóljon élő zene, a kisebb koncertek engedélyezése a zeneipart érintő jelenlegi legsúlyosabb korlátozást szünteti meg részben.

A rendelet az 500 fősnél kisebb rendezvényekről szól; a nagyobbakkal kapcsolatban a kormány korábban azt mondta, augusztus 15-e előtt nem tartható ilyen. Így a nagy nyári fesztiválok közül bár a legnagyobbakat – például a Szigetet és a Voltot – lefújták, több kisebb fesztivált (EFOTT, Orfű, SZIN) továbbra is terveznek megtartani, mindet augusztus utolsó hétvégéje körül.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.