Ugrás a tartalomra

Öveket becsatolni, suhanásra fel!

Létrehozva
Indul a Miskolc Televízió legújabb magazinja, a Suhanj velem!. Április 16-án rálépünk a gázra!

A magazinban az autósvilág legújabb csodáit teszteljük majd, ahol a már kézzelfogható jövő járművei: a környezetbarát hybrid, plug-in hybrid és teljesen elektromos autók lesznek főszerepben – vezette fel a hamarosan jelentkező első részt Gulybán Péter műsorvezető.

Köbcentik, lóerők, lábtér mérete – ezekről mind szó esik majd a tesztek alatt, de a száraz tényeket – ahogy azt Petitől megszokhattuk – lendületes, vagány stílusba csomagoljuk, természetesen némi humorral fűszerezve. Egyszerre leszünk tehát informatívak és lazák, s ahogy minden autó, legalább annyira próbálunk majd hatni a szívre, mint az észre.

Kép
Informatívan és lazán a legújabb autócsodákról. |Fotó: Juhász Ákos

Az esztétikum és a praktikum elemzésébe ráadásul nálunk is szakavatottabb embereket vonunk be, olyanokat, akiket az autóipari körökben is jól ismernek – közös suhanásaink igazi élménnyel kecsegtetnek négy keréken.

A nyitóepizódról elöljáróban eláruljuk: a rally és rally-cross világából ismert ifj. Kiss László lesz a vendégünk, akivel a Skoda zászlóshajójának, a Superbnek a plug-in hybrid modelljét vesszük majd tüzetesen górcső alá.

A puszta élményfaktor mellett már csak azért is érdemes jól figyelni a műsor alatt, mert minden rész végén egy kérdést kapnak majd a nézők, és a helyes választ adók között nyereménycsomagot, valamint egy tesztvezetést sorsolunk ki – csak hogy a nyertes is suhanhasson egy jót.

Az első adást április 16-án, pénteken este 18:25-től láthatják. Nincs más dolguk, mint kanapéra le, öveket be, és suhanjanak velünk!

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.