Ugrás a tartalomra

Fotóriport a terasznyitás első napjáról

Létrehozva
Hosszú idő, hónapok után szombaton megnyithattak a vendéglátóhelyek teraszai. Ezt azért tehették meg a tulajdonosok, mert Magyarországon már több mint 3,5 millió embert oltottak be a koronavírus ellen. Tapasztalataink szerint már délután is sokan döntöttek úgy, hogy a miskolci belvárost választják egy kávé, egy sör elfogyasztására, kedvenc éttermük finomságainak kóstolására. Az esti órákra még több emberrel teltek meg a teraszok. Mocsári László fotóriportja.
Kép
terasz nyitás
Megnyitottak! Hónapok óta erre vártak. | Fotó: Mocsári László
Kép
Az első vendég

 

Kép
Szigorúan maszkban, de a mosoly így is megvan
Kép
Itt a tavasz, nyit a terasz!

 

Kép
rendészet, ellenőrzés, belváros,
Nem a bírságolás, a megelőzés volt a cél
Kép
Távolságot megtartva

 


Preview Image
Mocsári László képgalériája

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.