Ugrás a tartalomra

Pecabotokat elő, újra lehet éjszaka horgászni

Létrehozva
Május elsejétől újra lehet éjszaka horgászni a több mint 700 ezer regisztrált horgásznak – jelentette be csütörtökön az országos szövetség.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) közleménye szerint kezdeményezésükre a kormány újra áttekintette az éjszakai horgászat engedélyezésével és a több napos horgásztúrákat érintő helyfoglalásos lehetőség biztosítása tárgyában felmerült lehetőségeket.

– Tekintettel a kedvezően alakuló járványügyi adatokra, az átoltottság dinamikus növekményére, valamint a horgászok szabadidősporttal, rekreációval kapcsolatos jogos igényeire is az a döntés született, hogy május 1-jétől újra lehetségessé válik a több mint 700 ezer regisztrált horgász számára az éjszakai horgászat – írták.

A változást érintő részleteket a hatályos jogszabályok alapján – a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldását érintő újabb döntések mellett – a MOHOSZ az április 30-áig megjelenő újabb veszélyhelyzeti tájékoztatójában közzéteszi, és azt a közösségi csatornáin keresztül haladéktalanul el is juttatja a horgászokhoz.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.