Ugrás a tartalomra

Tudatában vannak érzelmeiknek – állatjóléti törvényt vezetnek be az Egyesült Királyságban

Létrehozva
A kormány a világ egyik leghaladóbb állatvédelmi törvényét készül bevezetni, ami az együttérzés és az emberin kívüli élet szeretete és tisztelete tekintetében, már-már a Dalai Láma által képviselt magasságokat ostromolja.

Törvénybe foglalják, hogy a gerinces élőlények, vagyis szó szerint mindazok az állatok, melyeknek gerincvelőjük van, képesek az érzelmekre, tudatában vannak érzéseiknek és érzelmeiknek, képesek örömöt és vidámságot, szenvedést és fájdalmat érezni. A kormány olyan szigorú állatvédelmi intézkedéseket hozott, ami leállítja az élő állatok exportjának legnagyobb részét, és megtiltja a vadásztrófeák bevitelét a szigetországba.

„Az állatbarátok nemzete vagyunk, és a világon elsőként fogadtuk el az állatjóléti törvényeket. Az állatjólétre vonatkozó cselekvési tervünk teljesíti a kiáltványunkban vállalt elkötelezettséget az élő állatok vágására és hizlalására irányuló exportjának betiltására, megtiltva a főemlősök háziállatként való tartását, és új törvényeket hozva a kölyökkutyák csempészete ellen. Független nemzetként most minden eddiginél messzebb juthatunk, kiváló eredményeinkre építve” – mondta George Eustice környezetvédelmi miniszter.

A miniszter szerint Nagy-Britannia az állatjogi aktivizmus éllovasává kíván válni, és a gerincesekről szóló törvény ennek a stratégiának az első eleme. További tilalmak érintik az állatjólléti stratégia részeként a szőrmeimport tilalmát, és a sertések kegyetlen módszerekkel történő leölését is, de bevezetik például a macskák – a kutyáknál már megszokottnak mondható – chipelését is.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.