Ugrás a tartalomra

Harcsakapás a zavarosban

Létrehozva
Az áradás utáni sötét, kavargó vízben nem könnyű horgászni. A harcsázók számára azonban izgalmas lehet ez az időszak.
Kép

Megszűnt a készültség a megye vízfolyásain – tájékoztatta szerkesztőségünket az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság. E szerint – bár zavarosak lehetnek a folyók, patakok, nagyobb áradással nem kell számolni. A harcsahorgászok számára ez annyit jelent: itt az idő botot ragadni.

A kávészerű, meggyorsult vizeken nehezen találni fogást. Szó szerint értendő ez: egy kapást is kínkeservesen tud csak összehozni, aki békéshalra csalizott. A fény hiányában a keszeg- és pontyfélék egyszerűen nem találják meg a számukra felkínált horgot. Éppen ezért az áradó, magas állású, zavaros vizű folyók nem számítanak jó pályának a legtöbb horgász számára. Annál inkább vonzzák hazánk legnagyobb ragadozóhalának szerelmeseit. Minél zavarosabb ugyanis a folyó, a harcsának annál jobb.

A harcsa éjszakai ragadozónak számít, mivel rossz a látása. Tökéletesen működik azonban a szaglása, rezgésérzékelése. Sötétben a keszegfélék tájékozódása a megfogyatkozott fény miatt erősen korlátozott. Ezt használja ki ilyenkor a harcsa.

Minden hal igyekszik ilyenkor elkerülni az erős sodrást, ezért a csendesebb részeken a szokásosnál jóval nagyobb a mozgolódás. Éppen ez a zsibongó svédasztal vonzza a leső harcsát. A folyók legszélén található sávban gyengébb az áramlat, és a benyúló gallyak, bokrok kiváló búvóhelyet jelentenek: ez a part menti sáv a harcsa első számú vonulási zónája a zavaros áradások során. A zaccszerű, felkavarodott víz rejtekében könnyedén becserkészi áldozatát, így ilyenkor nappal is aktív. Ha tehát szeretnénk a hazai vizek bajszos királyát horogra csalni, érdemes a zavarosban keresgélni.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.