Ugrás a tartalomra

Számos sportolási lehetőséget kínál idén is a Zsongó Lillafüred

Létrehozva
Most hétvégén tartják a huszonkettedik Zsongó Lillafüredet, ahol sokféle sportágat láthatnak és próbálhatnak ki gyerekek, felnőttek és idősek egyaránt. Idén egészségügyi szűrések és kisvonatozási lehetőség is várja az érdeklődőket szigorúan ötszáz főig.
Kép
Látványos bemutatókkal is készülnek. | Minap-archív fotó: Végh Csaba

A Zsongó Lillafüredet már nem kell bemutatni a családoknak, hiszen idén lesz a huszonkettedik, amit megszerveznek. Ötletgazdája és alapító elnöke, Hubay György a beharangozó csütörtöki sajtótájékoztató alkalmával elmondta, a rendezvény elérte célját. – Teljesítettük, amit vállaltunk: minél többen ismerkedjenek meg minél több sportággal, hogy választani tudjanak közülük, mit űznének szívesen minden héten. Találkoztam már ott olyan hölgyekkel és urakkal, akik még óvodásként jártak az első rendezvényeken, majd felnőttként már gyermekeiket hozták el. Sokan lettek közülük élsportolók – mondta, majd hozzátette, a Magyar Vöröskereszt jóvoltából lesznek ingyenes egészségügyi mérések és bűnmegelőzési tanácsadás is. 

A kétnapos rendezvény szombaton délelőtt 11 órakor kezdődik, egész nap lesz cselgáncs, természetjáró, atlétika, karate, sakk, kerékpáros, birkózó és ökölvívó program. A gyerekeket az esemény helyszínére térítésmentesen, különvonattal fogják felvinni, ami szombaton délelőtt negyed 11-kor indul a Dorottya utcai végállomásról. A két szerelvényben nyolcvan-száz gyermek és szülő foglalhat majd helyet. Pintyili Gergely, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút üzemigazgatója elmondta, az „ajádékvonatokon" túl több indulási időponttal is készülnek a rendezvényre.

Kép
Sportos hétvégére készülnek. | Fotó: Beregi László

A sport- és kulturális program szombati ünnepélyes megnyitóját Mészáros János, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke tartja, majd három óvoda műsorát láthatják a jelenlévők. A Csiribiri Együttes után a Miskolci Spider Mentőcsapat, majd a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság kommandós bemutatója következik. Délután 2 órától pedig a FatherHead együttes koncertezik az Erzsébet sétányon.

Vasárnap délelőtt 10 órakor országúti kerékpárversennyel kezdődik a programsorozat, ami szépkorúak tornájával folytatódik, majd karatebemutató lesz és Roberto mentalista-bűvész előadása. Az elsősegély bemutató után várostörténeti kérdezz-feleleken próbálhatják ki magukat a résztvevők, operett és nosztalgiaslágerek szólnak a jó ebédhez a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek tolmácsolásában, végül Elvis Presley showt nézhet, hallgathat meg a közönség, ami a szervezők tapasztalatai alapján folyamatosan cserélődik, így be fogják tudni tartani a járványügyi szabályokat.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.