Ugrás a tartalomra

Huszonkettedszer is zsongva várta Lillafüred a sportolni vágyókat

Létrehozva
A huszonkettedik Zsongó Lillafüredet nagyon rövid idő alatt szervezték meg, mert a pandémia miatt kilátástalan volt a sorsa. Végül nagyon jól sikerült: aki odament, élményekkel gazdagodva térhetett haza.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

A Zsongó Lillafüred célja, hogy minél többen ismerkedjenek meg minél több sportággal, és válasszanak közülük mindennapjaikra. Egész nap volt cselgáncs, természetjáró, atlétika, karate, sakk, kerékpáros, birkózó és ökölvívó program. A Magyar Vöröskereszt jóvoltából ingyenes egészségügyi méréseken és bűnmegelőzési tanácsadáson is részt lehetett venni.

A sport- és kulturális program szombati ünnepélyes megnyitóját Mészáros János, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke tartotta, majd három óvoda műsorát láthatták a jelenlévők. A Csiribiri Együttes után a Miskolci Spider Mentőcsapat, majd a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság kommandós bemutatója következett. Délután 2 órától pedig a FatherHead együttes koncertezett az Erzsébet sétányon.

Kép

Vasárnap délelőtt 10 órakor országúti kerékpárversennyel kezdődött a programsorozat, ami szépkorúak tornájával folytatódott. Szívesen mozdult ki otthonról az idősebb generáció is, mert még őket is alaposan megmozgatták a programsorozatban.

A karatebemutató és Roberto mentalista-bűvész előadása után elsősegély bemutató volt, majd várostörténeti kérdezz-feleleken próbálhatták ki magukat a résztvevők. Operett és nosztalgiaslágerek szóltak a jó ebédhez a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek tolmácsolásában, végül Elvis Presley showt nézhetett, hallgathatott meg a közönség.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.