Ugrás a tartalomra

Nyárindító programokkal nyitott a Barlangfürdő

Létrehozva
Felhőtlen kék ég, könnyed nyári szellő, hétvége – minden adott, hogy strandoljunk egyet!
Preview Image
Nyárindító programok a Barlangfürdőben - Juhász Ákos képgalériája

Június 18-án, pénteken újra kinyitott a miskolctapolcai Barlangfürdő. Szombaton színes programokkal és garantáltan vidám hangulattal várnak mindenkit.

Unásig pörgethetjük a szerencsekereket, a kicsiket kézműves foglalkozások várják, a zenés aquafitnessen pedig mozoghatunk is picit.

De kincsek után is kutathatnak a gyermekek, míg a nagyobbak kipróbálhatják, milyen a búvárkodás. Vagy megpróbálhatják szárazon tartani a labdát a víz fölött, de sok mókát és kacagást ígér a vízibombás játék is.

Vasárnap, apák napján pedig kedvezményesen igénybe vehető szolgáltatásokkal és ajándékkal várja a Barlangfürdő az apukákat.

Ahogyan az ismert, a járványügyi intézkedések miatt a Barlangfürdő – hasonlóan a többi miskolci fürdőhöz, strandhoz – még az elmúlt év novemberében zárta be a kapuit. A több hónapos leállás ott hagyta nyomait a létesítményen, így a nyitást megelőzően karbantartási, javítási munkákat kellett elvégezni. Az újranyitás a napokban megkezdődött, a Barlangfürdő Aquaterápia június 14-én tárta ki kapuit, maga a fürdő pedig pénteken nyitott.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.