Ugrás a tartalomra

„Suhanj velem!” nyereményjáték – a Jazz Crosstar is meggyőzte a Honda-rajongót

Létrehozva
A 45 éves Bialics Krisztián nevét sorsoltuk ki, ő tesztelhette a japán hibridet a Miskolc Televízió autós műsorának, a „Suhanj velem!”-nek köszönhetően.

Komoly tempóban suhan a Miskolc Televízió autós magazinja, a második adás is megtekinthető már a videómegosztókon is. Íme:

A mindig mosolygós Mag Dóra után egy másik szerencsés miskolci is maga tapasztalhatta meg, milyen a Honda városi hibridje. Bialics Krisztián, a Miskolci Kulturális Központ technikusa elmondta, rajong a Hondákért, kedvenc mindig is a Civic marad, de szívesen próbálta ki a márka Jazz Crosstar modelljét.

Kép
Fotó: Mocsári László

Hat éve rendelkezik jogsival, ám saját autója nincs, a hétköznapokban céges autójával rója a kilométereket. Mivel nagyon szeret vezetni, a későbbiekben szeretne saját autót. A Honda Jazz Crosstar a teljesítménye miatt is kifejezetten tetszik neki.

Kép

– Nem taposunk a fékbe, hamarosan újabb műsorral jelentkezünk. Ahogy eddig, úgy most is lesz nyereményjáték, ahol tesztvezetést és értékes ajándékcsomagot lehet majd nyerni. Ehhez nem kell mást tenni, mint nézni a műsort, és aztán helyesen válaszolni az ott elhangzó kérdésre a minap.hu Instagram-oldalán – mondta Gulybán Péter, a „Suhanj velem!” magazin műsorvezetője.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.