Ugrás a tartalomra

Hallasd a hangod – a fiatalok véleményére kíváncsiak

Létrehozva
Ifjúsági kérdőívet készített Miskolc, a diákok helyzetére, céljaira kíváncsiak.

A következő évek ifjúságpolitikai irányvonalának kialakítását, a Miskolci Ifjúsági Koncepció elkészítését segíti az a kérdőív, amelyet a napokban készített el az önkormányzat.

A 10-35 éves korosztály véleményére, az őket érdeklő és érintő kérdésekre keresi a választ az 5-7 perc alatt kitölthető digitális kérdőív, mellyel az az önkormányzat célja, hogy ezáltal teljesebb képet kaphasson a miskolci diákság, fiatalság jelenlegi helyzetéről, közelebbi és távolabbi céljairól és mindennapi életéről.

A kérdőív IDE kattintva érhető el, augusztus 31-éig lehet kitölteni.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.