Ugrás a tartalomra

Pótolták az elmaradt gyermeknapot Szirmán

Létrehozva
Kertvárosi Juliális néven tartottak családi egészség- és sportnapot a szirmai Szent András téren.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Szilágyi Szabolcs önkormányzati képviselő sokat segédkezett annak a rendezvénynek a létrehozásában, aminek ötletgazdája Cseléné Figula Edina, a terület képviselője volt. 

– Sok mindent elvett tőlünk a pandémia, leginkább a szabadság érzését. Ezt a gyermekek sínylették meg legjobban, hiszen nem volt lehetőségük együtt játszani, ami szükséges lenne a szocializálódásuk érdekében. Szerettük volna bepótolni ezt, ezért felkértem a Szabadidő Kulturális Egyesületet, hogy szervezzen egy sportot, mozgást és egészséget előtérbe helyező rendezvényt – mondta el a képviselő, aki hozzátette, fejlődő városrész Szirma és Martinkertváros is. – Egyre több család költözik ide, akiknek legkisebb tagjai szívesen veszik a bábszínházi előadást is az ugrálóvár mellett. 

Kép

Jakó Imre a családjával érkezett. – Nagyon örülünk, hogy végre sikerült egy ilyen rendezvényt létrehozni a járvány csendesülésével. Szerintem ez kiváló közösségépítő program mind a szirmaiaknak, mind a martinkertvárosiaknak. 

Molnár Roland mindhárom gyermekén örömmel látta a boldogságot, amit az okozott nekik, hogy szabadtéri programon lehettek saját kortársaikkal együtt. – Legjobban a versenyeket várták, ezek miatt jöttünk át ide Martinkertvárosból.

Bohócok hajtogattak lufikat, a helyi iskolások és óvodások pedig táncoltak és tornabemutatót tartottak a színpadon.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.