Ugrás a tartalomra

Az „Erdő Szelleme” Bekénypusztán

Létrehozva
Felavatták az „Erdő Szelleme” faragványt a Bekénypusztai Turisztikai Látogatóközpont és Ökoház mellett.
Kép

Az Északerdő Zrt. szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint csend, nyugalom, friss levegő, festői szépségű táj várja az arra járókat. A színvonalas étkezés, minitanösvény, kerékpárbérlés mellett a  Bekénypusztai Turisztikai Látogatóközpont és Ökoház jellemzői egy igazi helyi sajátossággal bővültek: a Faragott Falu, vagyis Kisgyőr felajánlásával, az „Erdő Szelleme” faragvánnyal. Ez a település polgármesterének, Kékedi László népi fafaragó művésznek, a Magyar Művészeti Akadémia tagjának köszönhető. A faragványt kedden Kékedi László és Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója közösen leplezte le.

Kép

Az erdőgazdaság által 2014-ben építtetett 4 szobás, 10 fő befogadóképességű Látogatóközpont és Ökoház a Bükk hegység déli lábánál, Miskolctól mindössze 20 kilométerre, hamisítatlan erdei környezetben található. Az itt megszállók jó része visszatérő vendég, ez a vendégszerető, családias környezetnek is köszönhető.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.