Ugrás a tartalomra

Ismét nyílt nap az Állategészségügyi Telepen

Létrehozva
A Városgazda üzemeltetésében lévő Miskolci Állategészségügyi Telep 149. alkalommal tartja meg nyílt napját október 16-án szombaton, 10 és 14 óra között a Fonoda u. 16. szám alatt.

A telep dolgozói jelenleg 56 kutyáról és 23 macskáról gondoskodnak. A nyílt nap tökéletes alkalom arra, hogy az érdeklődők megismerjék az állatokat, és egy simogatás vagy séta segítségével közelebb kerüljenek a bent élő négylábúakhoz. Ha valaki úgy érzi, hosszútávon is törődne valamelyik, sok megpróbáltatáson átesett állaton, és felelősségteljes gazdija tudna lenni, a nyílt napokon örökbefogadásra is van lehetőség.

A sok törődés mellett a látogatók hozzájárulhatnak adományokkal is az állatok életének szebbé tételéhez. A Telep dolgozói szívesen fogadnak többek között régi törölközőket, rongyokat, edényeket, fagyasztott húst, rizst, játékokat, nyakörveket és minden olyan eszközt, ami egy kutya vagy macska életében szükséges lehet.

A gazdára váró állatokat és a nyílt nap részleteit megtekinthetik a honlapon és a Miskolci Állategészségügyi Telep Facebook-oldalán.

 

(Borítókép: MiNap-archív; Mocsári László)

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.