Ugrás a tartalomra

Későbbre halasztják a Kávéházi purparlé fórumsorozat további részeit

Létrehozva
Az elmúlt hetekben elindított, „Egyet mondok – Te szólj be!” mottóval rendezett kávéházi beszélgetéssorozat harmadik találkozója december elejére volt tervezve.
Kép
Korábbi felvétel, fotó: Horváth Csongor

Ezt a rendezvényt a szervező miskolci önkormányzat a járványfenyegetettségre való tekintettel elhalasztja.
 
A Kávéházi purparlé alcímű fórumsorozatot Miskolc MJV Önkormányzata a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőrfőkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságával együttműködésben hirdette meg. A korábbi két beszélgetés fő témái a belvárosi közlekedésbiztonság, illetve a városi kerékpározás voltak. A fórumok tudósításai és felvételei visszakereshetőek videótárunkban.

A négyrészesre tervezett sorozat folytatása a járványhelyzet mérséklődése, rendeződése függvényében minden bizonnyal a következő esztendő elején várható.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.