Ugrás a tartalomra

Aprócska Karácsony – a Magyar Vöröskeresztnek segítettünk

Létrehozva
Idén is önkéntesekkel várja az adományokat a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete a Szent István téren. A MIKOM Nonprofit Kft. munkatársai kedden álltak munkába: gyertyát öntöttek, hogy azt értékesítve segítsék a rászorulókat.

A korábbi évekkel ellentétben ezúttal – a járvány miatt – nem mézeskalácsot, hanem gyertyákat készítenek a segélyszervezet munkatársai és az önkéntesek. A megyei szervezet hagyományos adventi programja korábban Szeretet sütigyár néven működött, ezúttal a gyertyaöntés mellett döntöttek a segélyszervezet munkatársai.

Ficsór-Kis Alicia kommunikációs munkatárs úgy fogalmazott, meglepő, de egyben jóleső érzés is, hogy felhívásukra mindig szinte azon nyomban jelentkeznek a közösségek.

Kép
Fotó: Szakonyi Stella

– Vannak visszatérő csapatok, egészen pici szerveződések, akár családok is, akik jelentkeznek, de nagyobb cégek, intézmények munkatársai is szívesen segítenek. Mindenkinek, minden egyes közösségnek nagyon örülünk. Nem szeretnék senkit kiemelni, de most a sajtó képviselői is nagy számban jelentkeztek, ezt külön örömmel fogadtuk – tette hozzá.

A jótékonysági akcióhoz cégünk is csatlakozott. Munkatársaink kedden órás váltásban olvasztották a faggyút, töltötték a formákat, vagy éppen próbálták helyére tenni a kanócot.

Az elkészült termékeket rendszerint véradók kapják a Magyar Vöröskereszttől, de az adventi időszakban a Szent István téren értékesítik az elkészült gyertyákat. A befolyt összegből pedig a rászoruló családokat támogatják, akik tartós élelmiszereket kapnak majd karácsonyra.

Kép

Az érdeklődők dísztárgyakat is vásárolhatnak, amiket megváltozott munkaképességűek készítenek a Vöröskereszt Tű, Cérna, Szeretet elnevezésű társadalmi vállalkozásának keretében.

A szervezet december 23-áig várja az adományokat hétköznap délután 4 és 7, míg hétvégén 1 és 7 óra között.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.