A tavalyi nagy sikerű évbúcsúztató után idén egy hangjátékkal jelentkezett Bödőcs Tibor az év utolsó napján. A történetben a Gazda disznóvágásra invitálja barátait, de főszereplő, az ezeréves csodadisznó megszökik az elől, hogy mája az örök élet ígéretével a Várban megjelent díszes társaság tányérjára kerüljön.
A Gazda csapatostul indul utána: megy vele Zsolti, a fővadász, Lőrinc, a kincstárnok, és felesége, Andi, a vízitündér is, hogy fél Európán keresztül üldözzék szegény csodadisznót. A szálak végül Oroszországig vezetnek, de nem spoilereznénk tovább, inkább hallgassák meg Bödőcs hangjátékát:
Zseniális hangjátékkal búcsúztatja az óévet Bödőcs Tibor
Létrehozva
A december 31-én debütált Csodadisznó nevű alkotásban a Gazda, Zsolti, a fővadász, Janó, a főispán és Lőrinc, a kincstárnok is feltűnik. A valósággal való bármilyen egyezés természetesen most is kizárólag a véletlen műve.
Ez is érdekelhet
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.