Ugrás a tartalomra

Juró a Basszuskulcsban: szörnyekről és a vele felnövő lakótelepről

Létrehozva
Ne tévesszen meg senkit a cuki karácsonyi pulcsi: szövegeiben kevésbé aranyoskodik a miskolci rapper, aki nyári lakótelepi hangulatokat idéz meg december elején megjelent klipjében. Miskolcról. Az otthonáról.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Miskolc az a Kilátó meg Lillafüred meg Vasgyár; de Miskolc a Győri kapu is, az avasi lakótelep, tegekkel teleszínesített garázsfalaival, töredezett aszfaltjával, pattogó festésű játszótereivel. A rap nem szégyelli megmutatni az árnyoldalakat, sőt: épp oda visz fényt, ahol más szemérmesen becsukja a szemét inkább. S a végeredmény: egy velejéig őszinte életszag.

A rappel tesz egy kis kitérőt a Miskolc Televízió zenei magazinja, hiszen a Basszuskulcsban eddig döntően rock és pop zenekarok fordultak meg. De hát a város zenei palettáján már rég nem a fekete és a fehér dominál; az acélszürkét felváltotta valami „szivárványos” sokszínűség, ahol simán megfér egymás mellett rap, rock, elektronika, pop és líra.

Kép

A Z!ENEMi-ből is ismert Juró Szabi szólóban rap-vonalon mozog, a műfajra jellemző kritikával, tükröt nyomva az arcokba zenél hosszú évek óta. Időről időre visszatér azonban egyik kedvenc témájához, Miskolchoz. Legfrissebb klipje a Velem együtt nőtt fel a telep című számhoz készült, nyáron forgatták, és képeivel tökéletesen hozza a zsánert.

A műsorban szó lesz kezdetről, jelenről és – nem, nem a végről, hiszen az még a ködös jövő, és Juró egyébként sem az a tervezős fajta, bármikor feltűnhet egy újabb dal, egy újabb klip tőle.

Basszuskulcs szerdán 18:25-től a Miskolc Televízióban.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.