Ugrás a tartalomra

Nem, a kocsonya nem tasakos zselatinból és instant levesporból készül! 

Létrehozva
Lehet, hogy váratlanul jött, de ez bizony már az év, így pedig a hónap harmadik vasárnapja volt. Ebből pedig az arisztotelészi logika alapján egyenesen következett, hogy az Erzsébet teret ismét kézműves termelői portékák fogják beteríteni.   
Kép
Miskolc dominált, de érkezett attrakció Tiszaújvárosból is: 11 órától a Derkovits Fúvószenekar játszott a piacon

Míg a legutóbbi, aranyvasárnapi Miskolci Termelői Napon a késő advent, úgy a mostani alkalmon már sokkal inkább a kora farsang ismérvei köszöntek vissza. Ami – unásig hallottuk már, de valahogy mégis nehezen megunható – Miskolcon nem jelenthet egyebet: 

Kép
K O C S O N Y A

Mélytányérból föltörő békapislogással az állatvédelmi törvény fokozatos szigorodása miatt manapság már nem igazán kell kalkulálnunk. Kocsonyává dermedni ugyanakkor bárki tudott, aki épp nem vett magához elegendő forró teát a naptárra tekintve egyébként indokoltan hűs, ugyanakkor legkevésbé sem egészséges belvárosi levegőben. De nem brekegek tovább, inkább beszéljenek a képek: 

Preview Image
Juhász Ákos fotógalériája az első 2022-es Miskolci Termelői Napról

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.