Ugrás a tartalomra

Vasárnap újra jégkoridisco - a szezonban utoljára

Létrehozva
December és január után újra megszervezi a MIDÖK és a Miskolci Városi Szabadidőközpont a jégkoridiscot a városi jégpályán. Március 13-án 18 és 21 óra között kizárólag érvényes diákigazolvánnyal léphetnek be a korizni vágyók a kettes jégpályára.

A program annyira bejött a miskolci fiatalságnak, hogy rendszeresítették azt a szervezők. A most vasárnapi viszont az idei szezon utolsó alkalma lesz, úgyhogy aki még suhanna egyet, az mindenképpen menjen ki a jégre.

Preview Image
Képgalériánk a decemberi jégkoridiscoról; Fotók: Juhász Ákos

A történet kap egy kis csavart, ugyanis a tematika a 80-as évek lesz: zenében, öltözékben, sminkben a retro uralkodik majd.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.