Ugrás a tartalomra

Huszonharmadszor zsongott Lillafüred

Létrehozva
Kutyasimogató, kommandós bemutató, mentalista előadás és habparti – a családok és különösképpen a gyermekek voltak a középpontban 23. Zsongó Lillafüred programsorozaton.  
Preview Image
23. Zsongó Lillafüred - Mocsári László képgalériája

Az Alpesi büfé előtti téren szombat délelőtt a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda gyermekprogramja nyitotta meg a hétvégét, aztán a Spider Mentőcsapat részvételével szerveztek kutyasimogatót a már emlegetett kommandós bemutatót, utóbbit a megye rendőreivel. Rögtön utána pedig habparty volt a tűzoltók jóvoltából.

A Lillafüredi Kalandpark színpadán szombat délután Eperjesi Erika, Kriston Milán és Gulyás Szabina lépett fel, a nagydobás viszont az Apostol együttes késő délutáni koncertje volt. Ők ezen a helyszínen korábban még nem zenéltek – utóbbit már Hollósy Andrástól, a programok egyik szervezőjétől tudtuk meg. 

- Mivel május utolsó vasárnapja gyermeknap, ezért igyekeztünk rájuk fókuszálni, ezért bohócműsorral, és többek között a Csiribiri zenekar, valamint a Kalamajka bábszínház műsorával is készültünk, de természetesen figyeltünk arra, hogy a család bármely tagja megtalálja itt a számítását – mondta. 

Kép
A 23. Zsongó Lillafüred sztárvendége az Apostol volt. Fotó: Mocsári László


Hubay György, a rendezvény alapítója hozzátette, a Zsongó Lillafüred eredetileg sportágválasztó eseménynek indult, mára már több területet felölelő rendezvénnyé nőtte ki magát. „Természetesen azért a sport most is nagy szerepet kap, a Lillafüredi Kalandpark területén, ugyan idén nem szervezett formában, de többféle sportolási lehetőség is kínálkozik a rendezvény két napja alatt – mondta el az alapító-főszervező, aki köszönetet mondott mindenkinek, aki az elmúlt huszonhárom évben részt vett a programok szervezésében, illetve kilátogatott a Zsongó Lillafüredre. 

 

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.