Ugrás a tartalomra

Az antikvitások eljövetele 

Létrehozva
A kezdeti borús idő sem tudta elrontani a naptári nyár első régiségvásárát pünkösd vasárnapján.
Preview Image
Óriásbábos utcacirkusz a pünkösdi régiségvásáron | Képgaléria: Horváth Csongor 

A minden hónap első vasárnapján rendezendő régiségvásár olykor beletrafál a naptárban egy-egy egyházi ünnepbe. Ám legyen szó adventi vasárnapról, húsvétról, vízkeresztről vagy épp pünkösdről: ezek a keresztezések – ha az égbe nem is, de – valamennyiszer négyzetre emelik a hangulatot. 

Kép

Most sem volt ez másként: a reggeli óráktól kezdve egészen kora délutánig antikvitások sokasága lepte el a belváros sétálóutcáját – persze a Déryné utcára, az Erzsébet térre és a Városház térre sem lehetett egykönnyen beférkőzni.

Kép

A programon ezúttal sem csupán a felvásárló gyűjtők érezhették jól magukat, miután a karneváli hangulatért felelős attrakciók csakhamar föltűntek a rendeltetése alól néhány órára mentesített villamossíneken – így sok egyéb mellett az Ars Sol Luna - Bosch projekt utcacirkusza szórakoztatta a kilátogatókat. 

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.