Ugrás a tartalomra

Csupa "hetest" ünnepel a termelői nap Miskolcon

Létrehozva
Idén hétéves a belvárosi esemény, és idén hetedik alkalommal rendezik meg július harmadik vasárnapján, most hétvégén az Erzsébet téren.

Ahogy megszokhattuk, július 17-én, vasárnap ezúttal is reggel 9 és délután 1 óra között várják a vásárlókat, érdeklődőket a téren, ahol beszerezhetjük kedvenc kézműves portékánkat, minőségi bio élelmiszerünket.

De ez a nap nemcsak a bevásárlásról szól, hiszen tartalmas délelőttöt tölthetnek itt a miskolciak és a távolabbról érkezők is, a család apraját-nagyját programokkal várják a szervezők.

A hetedik éve töretlen népszerűségnek örvendő közösségi program egyik vonzereje épp a személyességben van: jó hangulatú találkozási lehetőség a miskolciak számára, és a portékáit büszkén kínáló termelők és vásárlók között. A Miskolci Termelői Nap egy olyan közösségi alkalom, amelyet a természetesség, a kedvesség, a tudatosság és a sokszínűség jellemez, így nem csoda, hogy a helyiek is szívükbe zárták.

A szervezők minden évben apró meglepetéssel készülnek erre a jeles napra, most sem lesz ez másképp. A születésnapi programok között a Kalamajka Bábszínház a „Hetedhét állatmesék-Kacor király” című előadásukkal a kicsiket és nagyokat egyaránt a mesék birodalmába varázsolják, de zenél majd a Miskolc Dixieland Band és Hétpróba kézműves foglalkozás is lesz. Ezen felül az Életre kelt mesevilággal, azaz sétáló mesefigurákkal is találkozhatnak a térre kilátogatók.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.