Ugrás a tartalomra

A 2022-es augusztus 20-i tűzijáték rakétái ugyanannyiba kerültek, mint tavaly

Létrehozva
A Magyar Turisztikai Ügynökség az elmúlt napok sokakat izgató kérdésére reakcióként közleményt adott ki hétfő délután, amelyben bár továbbra sem árulják el az augusztus 20-i ünnepségek összköltségét, tehát az továbbra is titkosított marad 10 évre, de azt nyilvánosságra hozták, hogy maguknak a rakétáknak a beszerzési ára ugyanannyi volt, mint tavaly.

A rakéták beszerzési ára idén is nettó 1,3 milliárd forint, vagyis bruttó 1,65 milliárd forint - közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

A beszerzés az év első felében lezárult, az árat tehát - mint írták - pontosan lehet tudni. Az MTÜ-höz érkezett közérdekű adatigénylés viszont előzetes költségbecslést kért, ami a költségek ismeretében "nem releváns dokumentum". Az erről szóló sajtóértesülések tehát félrevezetők - olvasható a nehezen értelmezhető közlemény reakcióval az elmúlt napok hírére.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.