Ugrás a tartalomra

Sétán ismerkedtek Diósgyőr nevezetességeivel

Létrehozva
Szombaton közel másfélórás „garantált” sétát szervezett a Tourinform Miskolc Iroda az érdeklődőknek. A belvárosi kincseket ismertető kultúrtúrához hasonlóan, itt is a városrész érdekességeit, értékeit ismerhették meg a csatlakozók.

A szakember által vezetett séta során olyan rejtélyekre derült fény, mint hogy miként kapcsolódik egy vadász álma Diósgyőr nevéhez, miért nevezik a Diósgyőri várat a „királynék jegyajándékának” vagy mit rejt a „kis szilvamag”.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

A MIDMAR Kft. Tourinform Miskolc Iroda „garantált sétájának” célja megmutatni a belvároson kívüli városrészek szépségeit – miskolciaknak és turistáknak egyaránt. Jártak már Miskolctapolcán és Lillafüreden is, a jövőben pedig Görömböly és az Avasi Arborétum is úti célok lesznek – mondta el a Miskolc Televízió számára Tóth-Bodnár Krisztina idegenvezető.

Kép

A séták rendszeres résztvevői Tóth-Müller Ilona és Tóth István, akik azért csatlakoztak korábban a kisavasi, a tapolcai, a lillafüredi, a selyemréti, a belvárosi és egyéb túrákhoz, mert érdekli őket a város történelme, története.

Hozzátették: miskolciként is számos újdonságot tudnak meg egy-egy ilyen alkalomkor.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.