Ugrás a tartalomra

Gasztroplacc: Kikapcsolódás extrákkal

Létrehozva
Az elmúlt években már megszokott Gasztroplacc Extra és a Miskolci Illés EmlékZenekar koncertjének fúziója  várja a Lovagi Tornák Terére látogatókat augusztus 12-én.
Kép
A Gasztroplacc a Művészetek Háza előtt és a Lovagi Tornák Tere előtti vásártéren is nagy népserűségnek örvend. Fotó: MiNap-archív/Mocsári László

Augusztus közepén nem mindennapi élményben lehet része annak, aki a Lovagi Tornák Terére látogat, hiszen augusztus 12-én, pénteken nemcsak a kulináris élvezeteké lesz a főszerep, hanem a koncertélményé is, ugyanis a Miskolci Illés EmlékZenekar szolgáltatja a zenei talpalávalót az ínycsiklandó falatok mellé – írja közleményében a Miskolci Kulturális Központ. 

A Miskolci Illés Klub Extra házigazdája a Nívódíjas Miskolci Illés EmlékZenekar. A Illés Klub közel húsz éve azzal a céllal jött létre, hogy ápolja és életben tartsa az egykori ILLÉS zenekar emlékét, dalait és azóta az országban egyedülálló módon képviseli az ILLÉS együttes legendás életművét. A zenekar maga mögött tudhatja az ILLÉS együttes tagjainak támogatását is, hiszen a közelmúltban a zenekar megkapta Szörényi Levente és Bródy János megtisztelő személyes ajánlását is. Az évek során több száz sikeres koncerten hangozhattak fel az ILLÉS együttes halhatatlan slágerei a MIEZ előadásában határon innen és túl.

Az Illés Kluboknak az Ady Endre Művelődési Ház ad otthont, augusztus 12-én rendhagyó módon új helyszínen, a Diósgyőri vár jegypénztárának udvarán rendezik meg a koncertet, a GasztroPlacc EXTRÁVAL egy időben, így a finom falatok és ízletes borok mellett igazán nívós zenei élménnyel is gazdagodhatunk majd.
 

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.