Ugrás a tartalomra

Kicsit gyereknap is volt a nemzeti ünnep

Létrehozva
Nem csupán szavazókorú polgárainak készült változatos programokkal Miskolc államalapítónk, Szent István király ünnepe alkalmából. A legkisebbeket napközben számos műsorszámmal várták a szervezők. 
Preview Image
Képgaléria: Horváth Csongor

Mint arról beszámoltunk: a kétnapos rendezvény már augusztus 19-én elkezdődött. A Városház téren tartott Bükki Borok Napjának keretében hirdették ki a Miskolci Polgármester Bora 2022 verseny eredményét. Másnap, az ünnep napján pedig reggel kilenctől zászlófelvonással és városvezetői megemlékezéssel folytatódott az eseménysor.

Szombaton délután fél kettőtől a Miskolci Csodamalom Bábszínház interaktív bábsimogatójával, fél háromtól a Lábita Bábszínház műsorával, fél négytől a Számadó Zenekar táncházával, öttől az Egyszervolt Mesezenekarral, este nyolctól pedig Simon Fruzsina fellépésével vártak mindenkit.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.