Ugrás a tartalomra

Miskolctapolca a legnépszerűbb őszi úti célok között

Létrehozva
A Szallas.hu adatai szerint 42 százalékkal több belföldi üdülésre szóló foglalást regisztráltak már az idei őszre, mint tavaly ilyenkor; Miskolctapolca is ott van a legnépszerűbb úti célok között.
Kép
Ősszel is felkapott hely Miskolctapolca. | Minap-archív fotó: Horváth Csongor

Az MTI-nek küldött hétfői közleményben a Szallas.hu szállásfoglaló oldal kiemeli: az eddig megtett foglalások száma és aránya bizakodásra ad okot, az infláció és mellé a rezsicsökkentés módosításának hatását nehéz megjósolni.

- Augusztus 30-ig 42 százalékkal több foglalást tettek az őszi időszakra belföldre, mint tavaly, amivel 76 százalékkal nőtt a bruttó szobaár-bevétel - ismertette a részleteket Kelemen Lili sajtószóvivő, hozzátéve: országosan egy éjszaka személyenként átlagosan 11 200 forintba kerül, ez 10 százalék körüli növekedés 2021 hasonló időszakához képest.

A hazai turizmus fő mozgatórugója ősszel az idei utolsó hosszú hétvége lehet, ami ráadásul négynapos lesz, hiszen mindenszentek, november 1-je keddre esik. Ezzel kezdődik az őszi szünet is a tanévben, ami november 6-áig tart.

Eger, Gyula, Hévíz, Hajdúszoboszló és Zalakaros gyűjtötte eddig a legtöbb foglalást a Szallas.hu-n erre az időszakra. A legnépszerűbb őszi úti célok sorát Sárvár, Sopron, Esztergom, Miskolctapolca és Nyíregyháza követi.

Szabad szállás még bőven akad a legkedveltebb célpontokon is az őszi hosszú hétvégére: például az egri és gyulai szálláshelyek közel kétharmada foglalható még. Jelenleg a foglalások darabszámából Észak-Magyarország részesül a legnagyobb arányban (28,5 százalékkal). A dobogón követi Nyugat-Dunántúl (19,2 százalékkal) és a Balaton (11,4 százalékkal). Minden második foglalás wellness-szálláshelyre szól.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.