Ugrás a tartalomra

Családi nap szombaton a Testvérvárosok útján

Létrehozva
Családi napot rendez szombat délután Sebe-Gazdig Judit önkormányzati képviselőjelölt az Avason. 
Kép
Sebe-Gazdig Judit és Hegedűs Andrea. Fotó: Horváth Csongor

A Testvérvárosok útja 14. szám mögötti téren szeptember 10-én, szombaton délután várják az érdeklődőket a Családi nap #Önökért szlogen szellemiségében megvalósuló rendezvényen. A délután házigazdája Sebe-Gazdig Judit, Miskolc 3-as számú választókerületének önkormányzati képviselőjelöltje, műsorvezetői pedig Hutter Linda és Varga Gergő. A programon vendége Hegedűs Andrea, a DK országgyűlési képviselője. 

A műsort délután háromkor nyitják meg, negyed négytől a 4-Dance Club Tánc és Musicalstúdió növendékei lépnek fel, negyed öttől Lebenszky Lívia tart hastánc bemutatót, öt órától pedig Bandura Gábor stand up műsorral szórakoztatja a közönséget. Este hattól újra a táncé a főszerep: a 4-Dance Club Tánc és Musicalstúdió musical show-val készül, hét órától pedig a Kabinet Rt. zenekar csap a húrok közé. A legkisebbeket arcfestés, lufifújó bohóc és ugrálóvár várja egész délután. A rendezvény ingyenes.
 

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.