Ugrás a tartalomra

Vasárnap a filmek jegyében telik a Termelői Nap

Létrehozva
Minden hónap harmadik vasárnapján Termelői Napot szerveznek Miskolcon. Ez egy olyan axióma, mint az, hogy a rendezvénynek mindig van valamilyen tematikája. Ezúttal szeptember 18-án, a CineFest apropóján a filmek szabják meg az alaphangulatot.

Szokás szerint helyi és környékbeli termelők portékái, kézműves termékei közül válogathatunk, illetve kóstolhatunk majd ezen a remélhetőleg esőtlen vasárnapon 9 és 13 óra között.

Kép

Az erzsébet téri program kiegészítéseként Mesehős-színezős kézműves gyerekfoglalkozások várják majd a kicsiket, és a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint még a filmezés mellé roppant hasznos, nassolható finomságok is lesznek.

Azonban a leglátványosabb kísérőprogramnak az Anima vonósnégyes fellépése ígérkezik 11 órai kezdettel. A kilátogatók filmzenei klasszikusokat hallgathatnak majd, miközben a termelői csodákat böngészik.

(Címlapkép: Egy korábbi Termelői Vásár. Fotó: Mocsári László)

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.