Ugrás a tartalomra

Jön az Országos Étterem Hét - sok étterem fix árú menüsorral várja a vendégeket

Létrehozva
A programban, melynek célja, hogy minél szélesebb réteg ismerhesse meg a magyarországi prémium kategóriás éttermek kínálatát, több miskolci vendéglő is részt vesz.

Csütörtöktől országszerte mintegy 140 étterem várja háromfogásos, fix árú menüsorral a vendégeket az Országos Étterem Hét elnevezésű program keretében október 16-ig. A vendéglátóhelyek három árkategóriában kínálják a speciálisan erre az alkalomra összeállított, háromfogásos menüket a vendégeknek - közölte az eseményt szervező DiningCity.
    
A látogatók többek közt olyan ritka alapanyagokból készült ételeket is megkóstolhatnak, mint a keszthelyi tokhal, a fürj, a Szent Jakab kagyló, a polip, a vaddisznó, az ördöghal, vagy a kardhal, és olyan fogásokat próbálhatnak ki, mint a konyakos libamáj brulée, a bikavéres marhapofa, a rántott süllőpofa, a kakas Ramen, a hargitai csorba, a magyar tarka steak, az argentin rib-eye steak vagy a pirított borjúmirigy.
    
A program nem csak a vendégeknek, de a vendéglátóknak is jó lehetőség, hiszen a szektor komolyan küzd a drasztikusan emelkedő költségekkel és a fizetővendégek elmaradásának problémájával. Az előző évek tapasztalatai alapján az eseményt évente több mint húszezer vendég látogatja, ami naponta 2000-2200 fő plusz bevételt jelent az éttermeknek. A jelen helyzetben ez nagy segítség a magyar vendéglátóiparnak, és a mögöttük álló alapanyag-beszállítóknak egyaránt.
    
Asztalt foglalni az eseményre limitált számban a program weboldalán lehetséges.
    
Az Országos Étterem Hetet 2011 óta rendezik meg azzal a céllal, hogy minél szélesebb réteg ismerhesse meg a magyarországi prémium kategóriás éttermek kínálatát, konyháját, specialitásait. Az eseményt minden évben tavasszal és ősszel rendezik meg.
 

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.