Ugrás a tartalomra

Milyenek az esküvők Borsodban?

Létrehozva
Szombaton és vasárnap tartották a Borsodi Esküvő c. kiállítást a Miskolci Egyetem díszaulájában és üveg előcsarnokában. A rendezvényt szombaton délelőtt Ignácz Dávid jegyző nyitotta meg. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A rendezők – utóbbi éveket és az esküvői szektort figyelembe véve – a térség legnagyobb és legszínvonalasabb rendezvényét igyekeztek tető alá hozni. Több mint hatvan szolgáltató állított ki a standokon, megtöltve ezzel az üvegelőcsarnokot és a díszaulát is.

Kép

 
Kota Dávid esküvői zenés műsorát követően az Immanuel Szépség Akadémia részéről Váradi Péter hajszobrász és a B.E.K menyasszonyi ruhabemutatójára (Riccardo Banatti – Happy Day – Lumiere), majd a Zsolt Lengyel Photography előadására, a Ren&Joe Dekor Show-jára, végül pedig Szűcs László nagyvőfély showműsorára is sor került.

Kép

Minden megjelenő pár a belépő mellé kapott egy Esküvő Classic Magazint, egy saját készítésű B.E.K. magazint, amiben az érdekes cikkek mellett számos szolgáltató reklámja és egyedi kedvezménykuponja kapott helyet. Emellett az első száz megérkező pár kapott ajándékba egy GLAMOUR magazint, benne mind a négyszáz GLAMOUR kuponnal, melyet a hétvégi Glamour napokon tud érvényesíteni. 

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.