Ugrás a tartalomra

Varázslatos úton juthatunk el a Mikuláshoz az állatkertben

Létrehozva
Különleges programmal várja Mikulás alkalmából a Miskolci Állatkert a legkisebbeket. 

December 3-án szombaton és 4-én vasárnap 10 és 16 óra között egy varázslatos téli utazáson vehetnek részt a gyerekek a Miskolci Állatkertben, ahol a Mikulással is találkozhatnak. Ehhez pedig csupán négy kérdésre kell válaszolniuk. Az állatkerti séta kezdetén a résztvevő gyerekek egy névre szóló útlevelet és egy térképet kapnak a pénztárban. Az állatkertet bejárva, a meghatározott állomásokon a Manók által feltett kérdésekre helyesen válaszolva pecsétet kapnak az útlevelükbe. A séta végén, ha megszerezték mind a négy pecsétet, akkor bemehetnek a Mikuláshoz, akitől megkapják a várva várt ajándékot.

A kaland feltétele egy előzetes regisztráció december 1-jéig a miskolczoo.hu-n. A megszokott belépőjegyen felül, az útlevél és a mikuláscsomag díja kétezer forint.

A szombati időpontra már nem lehet regisztrálni, a program népszerűsége okán több gyermeket a Mikulás aznap már nem tud fogadni.

A séta az állatkert területén térköves és zúzalékos erdei úton halad. A program teljesítése körülbelül egy-másfél órát vesz igénybe, és nagyjából egy kilométer hosszú. A jegypénztár 15 órakor zár, az állatkert 16 óráig van nyitva, ezt kérik, vegyék figyelembe a programon való részvétel során.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.