Ugrás a tartalomra

Billie Eilish is fellép 2023-ban a Szigeten

Létrehozva
Az Oscar-, Golden Globe-, és sokszoros Grammy-díjas Billie Eilish is fellép jövőre a Sziget Fesztiválon - áll a szervezők csütörtöki közleményében.
Kép
Billie Eilish. Fotó: Index

“Amikor felmerült a lehetősége, hogy Billie Eilish-t meg tudjuk hívni a jövő évi fesztiválra, olyan döntést kellett hoznunk, amit nagyon ritkán teszünk meg: egy nappal eltoltuk a Szigetet és most örömmel mondhatjuk, hogy az utóbbi évek talán legnagyobb sztárja a Sziget Nagyszínpadán lép fel 2023-ban” – jelentette be Kádár Tamás főszervező az Oscar-, Golden Globe-, és sokszoros Grammy-díjas előadó fellépését és egyben azt, hogy a jövő évi fesztivál augusztus 10-én, csütörtökön kezdődik és 15-ig tart majd.

A nagy húzónevek mellett több tucat további fellépő nevét is nyilvánosságra hozták: jön a budapesti fesztiválra Sam Fender (aki idén az utolsó pillanatban betegség miatt le kellett, hogy mondja koncertjét), a One Direction után szólókarriert indító Niall Horan,  a 2019-es nagyszínpados fellépés után újra visszatérő YUNGBLUD. Szintén zenélt már a Hajógyári-szigeten a háromtagú Foals zenekar, még 2015-ben, és 2020-ban is jöttek volna, de a koronavírus-járvány miatt elmaradt a rendezvény.

Az M83 2016 után látogat el újra a fesztiválra. A német elektronikus zene ikonikus alakja Sven Vath DJ pedig a Balaton Sound után a budapesti rendezvényen is fellép.

Az eddig bejelentett fellépők:
Billie Eilish, David Guetta, Florence + the Machine, Imagine Dragons, Sam Fender, Niall Horan, YUNGBLUD, Foals, Diplo, Jamie xx, M83, Moderat, Sven Väth, Mimi Webb, Nothing But Thieves, Two Feet, Viagra Boys, Amyl And The Sniffers, 070 Shake, TV Girl, Dixon, Uncle Waffles, Frank Carter & The Rattlesnakes, Baby Queen, The Comet Is Coming, Easy Life, Youngr, Los Bitchos, Destroy Boys, Kelly Lee Owens (DJ set), Mall Grab, Partiboi69, Parra For Cuva, Jungle By Night, yuné pinku (DJ set) és Hannah Grae.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.