Ugrás a tartalomra

Varázslatos versenytáncgála, az ünnep jegyében

Létrehozva
Hatodik alkalommal rendezte meg karácsonyi versenytáncgáláját a Miskolcz-Revital TSE múlt hétvégén a Művészetek Házában.
Kép
Fotók: Mocsári László

"Végre megéreztem én is az ünnep hangulatát a nagy rohanásban" - sóhajt egy nagyot a gála végén a ruhatárnál Miskolc egyik köztiszteletben álló személye, miközben a kabátjainkra várunk. És valóban, a versenyeket, fellépéseket lezárandó rendezi meg a programot a Miskolcz-Revital TSE hagyományosan december közepén, de már a karácsonyra való hangolódást is megteremtik a táncosok jelmezeikkel, a gálát percről percre átitató jókedvükkel és odaadásukkal.

Kép

A legkisebbektől a legnagyobbakig, az utánpótlás-csoportoktól a versenyzőkig mindenki megcsillogtatta tudását a színpadon a másfél órás műsor során. Az egyesület immár tizenhat éve működik sikeresen Miskolcon, hosszú évek óta a város legsikeresebb versenytáncklubjaként tartjuk őket számon - van tehát mit megmutatni, van mire büszkének lenni.

Kép

A gála egyben egy újabb eredményes év lezárása is, mondja a színpadon az est háziasszonya, az egyesület elnöke és edzője, Süttő-Tombácz Anikó, hosszan sorolva az eredményeket a táncos blokkok közötti átvezetéseknél.

Kép

A Művészetek Háza nagytermét teljesen megtöltő szülők, barátok és vendégek pedig láthatják: jó helyen, profi körülmények között készülhetnek a táncosok. A legjobb kezekben vannak, s minden adott ahhoz, hogy az edzőik által elért sikereket maguk is átélhessék.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.