Ugrás a tartalomra

A Barlangfürdő az év végén, az ünnepek alatt is várja a vendégeket

Létrehozva
Az ünnepek alatt is végig várja a vendégeket a Barlangfürdő. December 24-én - ugyan rövidebb ideig -, de a délelőtt folyamán lehet még fürdőzni. A két ünnep között a szokásos módon az év utolsó napján pedig éjszakai fürdőzéssel, finom ételekkel, élő zenével várják a vendégeket.
Kép
Mocsári László felvételei az októberi újranyitásról

Az újranyitás óta családosok, idősebbek, fiatalok szívesen keresik fel a fürdőt. A turisták és a miskolciak is szívesen járnak ide feltöltődni. 24-én rövidebb nyitva tartásra számíthatnak a vendégek: délután kettőig lehet majd fürdőzni. A többi napon a megszokott módon kilenctől délután hat óráig lesz nyitva. Az év utolsó napjára pedig különleges programot terveznek. Az, aki a szilveszteri éjszakai fürdőzésre jegyet vált, a jó hangulat mellett finom ételeket is fogyaszthat.

Kép

- Szilveszterkor a szokásos nappali nyitva tartásunk egy kicsit rövidebb lesz, és este pedig külön jegy megváltása szükséges az éjszakai fürdőzéshez. Kellemes zene lesz, a latin projekt már tavaly bizonyított. Akkor az Ellipsumban tartott éjszakai fürdőzésünkön nagyon jó hangulatot csináltak – mondta el a Miskolc Televíziónak a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője, Németh Judit.

A témával foglalkozó riportot a Miskolc Televízió pénteki híradójában, a Miskolc Mában láthatják. 

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.