Ugrás a tartalomra

Újabb sikeres szezont zárt a Miskolcz-Revital TSE

Létrehozva
Sorra szállították a dobogós helyezéseket.
Kép

Az első félév eredményes Területi és Magyar bajnokságait, valamint klubközi megmérettetéseit követően a második féléves szezon is rengeteg szép eredményt hozott a Miskolcz-Revital TSE versenyzőinek.

Kép

- Szeptembertől gyakorlatilag minden hétvégén valamilyen megmérettetésen vettek részt táncosaink - legyen szó Országos bajnokságokról, Formációs magyar bajnokságról, klubközi versenyekről -, ahol sorra szerezték a bajnoki dobogós helyezéseket, és jobbnál jobb eredményeket - nyilatkozták az egyesület vezetőedzői, Süttő Roland és Süttő-Tombácz Anikó.

Kép

A szervezésükben a miskolci közönség ismét egy gyönyörű karácsonyi táncgála keretein belül csodálhatta meg a táncosok teljesítményét.

Az edzők elmondása szerint most egy kis pihenésnek van itt az ideje, ami után megújulva vághatnak neki a következő szezonnak meglévő és új versenyzőikkel.

Kép

A számos megmérettetés mellett több városi és országos rendezvény műsorához is hozzájárultak, hozzájárulnak, többek között például a Miskolci Egyetem Közgazdászbálja, Gólyabálja, a World Topmodel nemzetközi döntője a budapesti Nemzeti Múzeumban, vagy éppen a Palotaszálló szilveszteri műsora.

Az egyesület továbbra is köszöni Baráth Péter, Hercsik Zsuzsanna és Bátor Tamás, Lükő Dalma, Flekács László, Mátyus Maja és mindenki közreműködését, akik akár a háttérből is, de hozzájárulnak az egyesület sikereihez.

Kép

Páros és szóló eredmények a teljesség igénye nélkül:

Szarka Ágoston- Bajáky Zsanna: ifjúsági és felnőtt B osztály klubközi versenyein folyamatosan a dobogón. Ifjúsági B Országos Bajnokság: 2. hely

Apró Marcell - Szabó Csenge: felnőtt C osztály klubközi versenyein folyamatosan a dobogón. C Országos Bajnokság: 2. hely. 
B Országos Bajnokság: 9. hely

Kőhegyi Imre - Varga Popovics Regina: junior II D latin és junior II E standard kategóriákban végignyerték a szezon klubközi versenyeit. 
D Országos Bajnokság: 4. hely. Jelenleg C osztályos megmérettetéseik állandó döntősei

Flekács László - Nagy Szonja: felnőtt A Országos Bajnokság 4. hely, Felnőtt Latin Ranglista: 25. hely, Bem Kupa: 4. hely

Havas Márk - Farkas Gréta: Bem Kupa ifjúsági C standard 3. hely

Mácsi Boglárka: Ametiszt Kupa junior E latin: 1. hely

Garas Jázmin: DanceNet Kupa felnőtt E latin: 1. hely, ifjúsági E latin, Ametiszt Kupa ifjúsági E latin

Zalasch Kincső: Eraklin Kupa junior E latin: 3. hely, DanceNet Kupa junior D latin: 5. hely 

Kovács Titanilla: DanceNet Kupa ifjúsági E latin: 3. hely, Ametiszt Kupa junior E latin: 5. hely

Kép

Csoportos eredmények - felnőtt, ifjúsági és junior csoportok dobogós eredményei ITT

A Magyar Bajnoki címért a felnőtt csapat Miskolc város elismeréséül kiváló sportolói, az edzők kiváló edzői díjban részesültek.

Abigél Országos Minősítő Táncfesztivál

Junior csoport: kiemelt arany minősítés

Ifjúsági csoport: arany minősítés

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.