Ugrás a tartalomra

Ismét közlekedik a kisvonat Lillafüredre

Létrehozva
Vasárnap reggeltől ismét közlekednek az Északerdő Zrt. által üzemeltetett Lillafüredi Állami Erdei Vasút szerelvényei.

Amint arról szombaton beszámoltunk, a szélsőséges, csapadékos időjárás és a Bükkben tapasztalható fakidőlések miatt a Lillafüredi Állami Erdei Vasút szerelvényei szombaton nem közlekedtek.

A hét második felében jelentős mennyiségű csapadék hullott a vármegyében, a hegyvidéki szakaszokon is, ahol olyan mértékben átázott a talaj, hogy pénteken több fakidőlés is nehezítette és veszélyeztette a közlekedést.

Vasárnap azonban újra jár a kisvonat, a nap folyamán a téli menetrend szerint négy vonatpár közlekedik Miskolc-Dorottya utca és Lillafüred között.

Az indulási időpontok elérhetők a www.eszakerdo.hu honlapon.

A turistáktól továbbra is fokozott óvatosságot kér az erdőgazdaság.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.